14. rész

Minden jó, ha jó a vége! Mondják a bölcsek! Ez egy izgalmas nap volt az bizonyos! Még írás közben is emelkedni kezdett a pulzusom és erősen vigyáznom kellett nehogy bajom essen:)) Akkor nem gondoltam bele! Nem volt rá idő! Mi lett volna ha! Ha egy komoly vihar faágakat kezd rád dobálni… És bár száguldanál, de viharban nem szabad futni se fa alá állni! Egy erdőben… Ha nem találnak ki! Egészen fel kellett volna mennem majdnem a karámig, mert ott vétették el az utat!

13.rész

Hagyta magát megölelni Sólyom! Ettől ez a kirándulás a legkedvesebbek közé került! Mérföldkő lett, amelyen mindig jó lesz megpihenni, ha egy fárasztó nap után elfogy a lendület.. Csak keresem a szavakat melyekkel le lehetne írni a boldogságot.

Az érzést mely mindent elhomályosít. A szívem gyorsabban kezd verni és pumpál az ereimbe egy-egy csepp szérumot. Hirtelen könnyűvé válik tőle a test és oly könnyűnek minden akadály. A szeretet hullám mindent elsöpör!

12. rész

Nagyon boldog voltam, amikor odaért hozzám Sólyom, láttam az arcán a szemében, hogy megismert és emlékszik az együtt töltött órákra. Sajnos a többiek is osztozni kívántak az örömünkben… És nem igazán voltak tekintettel arra, hogy mi kettesben szerettük volna eltölteni ezeket a perceket..

Néhány simogatásnál alig jutottunk tovább, már lökdösték is el...Az almák gyorsan fogytak a támadásban.. Sólyom sajnos még mindig nem tanult meg rendesen enni….

11. rész

Hosszú volt a tél. Az idén még ezerszer hosszabbnak tűnt… A sok hó és a jégpáncél miatt várni kellett. Hát vártam! A fotelben ülve böngésztem a régi szép emlékeket! Hogy is kezdődött! Felidéztem ezerszer az első pillantást, a szülinapi táncot, az első barátságos simogatásokat, a csalódást és kibékülést, a vidám boldog perceket. Sok kirándulás nem lett megírva… Talán majd egyszer… Most csak az a fontos, hogy végre ott legyek és emlékezzen a barátságunkra!

Voltam véred, Kölyköd…. voltam Hűtlen, voltam Ítélettől és Keselyűtől gyáva
Nem tudtam hová jutok, egy biztos utat kerestem,

Vártam Veled a semmit egy Toronyba zárva
Álmodtunk egy világot magunknak sok ezren,

Kormos városunkban Minden sarkon állva
Ahogy élsz úgy lesz jó zúgtuk egyre lelkesebben.

Álmodtunk új életről egy szép lányra várva
Lüktetett egy Érzés amit adtál bennem És együtt emelkedtünk fel a Kék sugárban
A Néma völgyben veled az éjszaka vándora lettem,

Semmim sem volt és Egy ének kínzott bárhol jártam…
Emlékszel ?

Nem szabad a hőseink feledni

Mert a harc nem fog soha véget érni

Mindig lesz ki mohó szemét majd rá veti

Gyáva az ki hazáját elveszni engedi

Nem szabad a hőseink feledni

Akik értünk haltak mind a százezernyi

Volt nekik is szerelmük,voltak álmaik, terveik

És szeretettek is élni ugyanúgy, mint most Mi

Nem szabad a hőseink feledni

Tudjuk hogyha kell, milyennek kell lenni

Új Kossuthok, Széchenyik, Klapkák és Petőfik

És Bátrak, kik nem félnek e hazáért a vérüket adni

Nem szabad a hőseink feledni

Mert itt minden fűszál, belőlük hajt ki

Minden bokor, fa alatt ott fekszenek hőseink hamvai

S ha lenéznek ránk, ne kelljen az arcuknak miattunk pirulni

Nem szabad a hőseink feledni

Gyermekeink miatt, kiknek meg kell tudni.

>>Hét eleje óta éjszakára ér el egészen az ihlet. Ilyenkor elnyúlik a csend az ágy végében,csak nekem kellene mocorogni,de mégis...néha csak lassan engedem meg magamnak,hogy siessek piciket az időben. Mert vannak ezek a percek,mikor a múzsa a vállamon csücsül és olyan tájakra repülünk,ahol még sosem jártam,de ismerősek. Olyan emberek arca villan fel,akiket nem tudok magamhoz kötni,de tudom,láttam már őket valahol. És ülök itt,tollal a kezemben,írok és írok,mert a perceket meg kell érinteni,finoman,mint az álom morzsáit..., mint ébredés után azt a hangulatot,mikor minden varázsos,puha és kedves.

Írogatok egy versikét
magamban egyedül.... 

Dudorászom mit ez a perc a
fülembe hegedül....

Hagyom, muzsikáljanak
bennem a szavak....

Leírom őket.... Picinyke
hangya szorgalma csak:)

Tudom nem madárdal, mire
vidáman ébredsz….

Vagy alkonyi andalító
kedves tücsök ciripelés lesz.

A mostnak írom…. nem az
örökké valónak….

Nem kell félni tőlem
a piramisoknak:)

Egy kellemes érzésért,
hogy újra írok….

Morzsák ezek, miket koldus
lelkemnek dobok. 

Vagy csak nyári zápor a
kiszáradt földre…

Remény….

Én nem szeretnék...

Csillag lenni végtelen égen

Ragyoghatnak esténként szemembe bármilyen szomorú szépen...

És az a hajó sem szeretnék...

Mely feszülő hófehér vitorlákkal büszkén hasítja az ezüst habokat magányosan

Inkább vagyok egy köztetek a sorban

Alak egy csoportkép szélén mellettetek…

Az szeretnék... ki talán épp most megfogja kezetek...

S közben vidáman veletek nevet:)/Joe

Egy ismerősöm "tis barátja" egy sérült 12 éves kisfiú. Naponta meséli mennyire hálás minden apró szeretetért... például legutóbb hogyan segített neki ülve veteményezni a kertben... s közben milyen sokat nevetett, nevettek... Ma jött a hír... tegnap az iskolában legurult a tolókocsijával a lépcsőn... kitört az összes felső foga és megsérült az alsó állkapcsa is, ma műtötték meg a szájsebészeten.... Óhatatlan kigördült érte a könnyem... Milyen irigy is vele az élet...

Azt értjük,

az embernek a ló miért kell...
Ezernyi érvet tudna sorolni bárki...
De a lónak miért kell az ember...
A válaszhoz

muszáj egy beszélő lóra várni?
Vagy csak egyet megismerned...
Mert maga a csoda a ló...
Érzed! Elég egy pillantásra látni...
Elbűvölő szem, nyaka kezedre hajló ...
Reggeltől estig

tudnánk szüntelen csodálni,
Bárhonnan nézzünk

a ló pont hozzánk való
Sok munkával

nem nehéz jó lovassá válni
Elrepít magával... némi abrakért a ló...

Karácsony és Szilveszter csak egyszer van egy évben.
És Valentin nap is... az lehet.
Remélem mégsem gondolja senkisem,
Hogy azért mert ez elmúlt, már semmit sem tehet.
Ez az ünnep egész évben itt van velünk.
Mert a szeretet örök.
Szerelmesek voltunk vagyunk és leszünk.
Mit tegyen az aki épp ma?
Nos ne verje azonnal fejét a falba:)
Bár a szíve diktál,
És semmi szüksége nincs most az eszére:)
Ilyet azért nem tesz senki szerencsére:))
Inkább vesz egy szép csokrot a kedvesének.

Az embert kerestem szüntelen,
Kiben az Isten fénye ragyog.
Kinek szemébe belenézve látom,
Igazak mind a kedves mondatok.

Nyitott szívvel szeretek élni,
Hinni csodában, szépben és a jóban.
Tudtam megérem, bízni lehet még
A felém nyújtott kézben és a szóban.

A békét keresi egyre vén szívem,
Belefáradva már minden harcba,
Dalolni vágyom azt mi bennem ég
És mosolyt csalni minden fáradt arcra.

Erőt adnak, s ha őket mosolyogni látom
Áldott fényük kísérőm,

utamon lámpásom,
Barátságuk őrzöm,

amíg élek, vigyázom,
Akiknél nagyobb kincs

tán nincs is a világon./Joe

 A sziklatetőn

 tompa csönd.

 Elhal remegőn

 odafönn

 a szél lehellete is.

 Madárka se rebben a fák bogára,

 várj, nemsokára

 pihensz te is.

 Kosztolányi Dezső fordítása:

Tanuld meg a víztől követni utadat,
Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.
Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,
Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:
Hogyan kell életed leélni csendesen.

Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred:
Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.
Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg,
Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.
Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed,
Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg.

Áttetsző arany ingében ragyogva

jött a nyári hajnal az égen át:

azt hitte, hogy még alszom, mert mikor

házam elé ért, elmosolyodott,

körülnézett s a nyitott ablakon

nesztelenül beugrott a szobámba,

aztán könnyű ingét ágyamra dobva

bebújt hozzám a takaró alá.

Azt hitte, hogy még alszom s megölelt

s én mozdulni se mertem, félve, hogy

felébredek és álomnak remélve,

hogy ébren vagyok...és húnyt szemmel és

mozdulatlanul és remegve tűrtem,

hogy karjaimba fészkelje magát,

s mintha egyetlen érzék erejébe

gyűlt volna testem-lelkem minden éhe

és szomja és a beteljesedés

minden ígérete, csak a tapintás

néma ajkával s vak szemeivel

szürcsöltem, láttam, éreztem, öleltem

az égi vendég ajándékait:

ujjainak játékában a napfény

lobogó lepkéit, karjában a

rét illatának harmatos husát

s egész testében az egymásbaringó

felhők mindenütt egyforma ölét.