14. rész

Minden jó, ha jó a vége! Mondják a bölcsek! Ez egy izgalmas nap volt az bizonyos! Még írás közben is emelkedni kezdett a pulzusom és erősen vigyáznom kellett nehogy bajom essen:)) Akkor nem gondoltam bele! Nem volt rá idő! Mi lett volna ha! Ha egy komoly vihar faágakat kezd rád dobálni… És bár száguldanál, de viharban nem szabad futni se fa alá állni! Egy erdőben… Ha nem találnak ki! Egészen fel kellett volna mennem majdnem a karámig, mert ott vétették el az utat! És bár akkor már tudtam merre mentek... De ha innen is letértek.. ? Átvillant az agyamon hogy itt és így hagyom abba az előző részt…
S bár dörgött, villámlott és esett is pár csepp eső alighogy kiértünk- a szél hozhatta ránk... Néhány perc múlva úgy ragyogott az ég, hogy egyszerűen nem lehetett rossz kedvűnek lenni! Nem is volt kedve senkinek hazamenni! De mégis kellett.. Amiben az a jó, hogy megint lehet tervezgetni, hogy majd ekkor, meg akkor... meg így lesz, meg majd úgy... Aztán egyszer csak elindulunk… Tervek nélkül csak váratlanul,-mint egy csók-azért mert jó lenne és azért mert nagyon kell! Most kettesben! Új úton! A felfedezés izgalma és a nem szerpentines nagyon meredek kaptató még a gyakorlott túrázóvá vált szívünket is megdobogtatta.. Néha megálltunk! De volt is mit nézni! Kis hegyi falu! Minden négyzetcentiméter gondosan beültetve, ha más nem virággal! Rengeteg virággal! Kis madarak ezreinek dala szállt a levegőben! Beérve a nemzeti parkba kis patak sietett köszöntésünkre! Két oldalt csodálatos szilák meredeztek! Többnyire mészkő! És egy!!! KÉK SZIKLA! Alig hittem a szememnek, mint a mesében úgy tündökölt a napfényben! Egyszerűen nem tudtam nem megmászni! Mint gyerekként szinte ösztönös mozdulatokkal repültem felfelé! Túlságosan is! Egy kapaszkodónak szánt szikladarab a kezemben maradt! Kicsit megbillentem és már kaptam is a következőért.. Az stabil volt… Felértem! Csak 20-25m! De mint a világ tetején.. A szikla fent nyereg formájú volt! Nem kellett nagy fantázia hozzá hogy rápattanva kezemmel lasszódobást mímelve üvöltsem: Jíhaaaaaaaaaaa!

A kis patak időnként bújócskázott velünk! Helyenként teljesen eltűnt a szemünk elől! Ilyenkor barlangász szívem lámpássisakot ölt és kötéllel a derékon elindul utána a barlangi folyosókon, új még fel nem fedezett cseppkő termek után kutatva ősemberi maradványokat kémlelve! Ábrándozás közben felértünk az úton áthaladó patak részhez! Felfrissítettük magunkat! Ez a hely volt az, ami visszafordította a viharba a páromékat! Köszönöm neked! Mehettünk volna a patakon át, de inkább a meredek ösvényt választottuk az erdőn keresztül.
Felértünk az istállókhoz... Az út annyira kitikkasztott, hogy nem volt kedvem kerülni!:)
A tiltott gyümölcs nagyon finom volt! Először is meg tudtuk simogatni és le tudtuk fényképezni az istállóban álló gidránokat! Nagyon kedves és gyönyörű lovak! Rögtön Lovascsajra és az ő Sólymára gondoltam! Kicsit irigyeltem is! Beljebb haladva, megláttam Csibészt és Bogárt! A két drága ismerős hátast a rétről! Miattuk tudom az alma trükköt, hálám jeléül kaptak jó pár darabot Sólyom készletéből és közben simogatásra is sor került! Szerencsésen megúsztuk a kalandot és átmászva a karámon már jól nevelt turisták módjára kémleltük a lovakat!

A vadlovak messze! Valamiért meg sem fordult a fejemben mi menjünk oda!! Pedig Sólyomék a túloldali karámrészen épp kirándulókat részesítették kegyeikben… De nem sokáig! Egy vad Tarzan - féle üvöltés! Sólyooooooooom!!! És… Felcsapott fülek… Aztán egy fordulással… Vágta! Ha van is érzés mi ehhez fogható!! Kívánom éljétek át minél többször! A felénk vágtató ménes, mellettem ragyogó szemű a látványtól kipirult kedvesem, számban a siker íze, torkomban boldogság rigmusokat doboló szívem.. Nem is csoda, ha ilyen nap után – a hazafelé vezető út élményéből - megszületett egyik legkedvesebb versem.../Üdv! Joe

Kéz a kézben

Élünk
Kéz a kézben.
Magyarországon, Miskolcon
Jól, rosszul. Sírunk, nevetünk.
Megyünk mindig tovább.
Kéz a kézben.
Kirándulunk! Meredek út,
Gyönyörű erdős hegyoldal,
Megállunk
Kéz a kézben.
Megnézünk egy kedves kis házikót,
Ábrándozunk.
Kéz a kézben.
Majd egyszer ide költözünk
Csendesen éldegélünk. Unokák jönnek.
Megöregszünk.
Kéz a kézben.
Aztán majd egyszer felrepülünk,
Leülünk egy kis bárányfelhőre.
Megpihenünk.
Kéz a kézben.
Onnan mosolygunk le Rátok, és
Drukkolunk, hogy Nektek is
SIKERÜLJÖN
KÉZ A KÉZBEN. /Joe