A felfedezések öröme éltet.. Úgy ahogy mást a gyógyszerek megint mást az alkohol, vagy épp a kábítószer. A tudat, hogy igen biztosan rájövök.. hol hibáztam, vagy mit kellene még megtennem… ahhoz az önelégedett boldog érzéshez, amihez már többször is annyira közel éreztem magam.. Ha azt írom megint közel állok egy felfedezéshez…

Biztos, hogy röhögni, de legalábbis mosolyogni kezdetek.. Ami már csak azért sem lep meg mert én is... nehezen állom meg..

Az egyik legboldogabb nap az életemben, avagy egy barátság újraéled.

Megvagy Sólyom! Tudtam, éreztem, eljött egy fontos pillanat az életemben. A nagy találkozás izgalma annyira türelmetlenné tett, szinte aludni sem tudtam.

Reggel fáradtan, de boldogan ébredtem. Annyira látszott, itt és most, nagyon fontos dolgok fognak történni, hogy senki sem akart ebből kimaradni. Végül az ajtó záródott, és a kulcs elfordult. Már csak a lakás, és a bútorok maradtak otthon. De csak azért, mert őket senki sem kérdezte meg.

Szeretnék méltó lenni a barátom szóra!

Mert ki kell érdemelni, azzal nehéz vitatkozni. Én 47 éves koromra jutottam el ide. Lett barátom. Először is egy gyönyörű Sólyom nevű csikó. Ő érintette meg először igazán a lelkemet! Mint aki álomból ébredt, álmom lett a valóságom, s barátsága az érintés. És hogy nem tévedett, azóta sikerült is bebizonyítanom. Több barátságot is sikerült kötnöm és az egyik közülük, bizonyosan egy életre szól. Kaptam sebeket is.

6.rész.

Tanulságok a lóetetésről!

Avagy hogyan fosztott ki a zöldséges!

Hát megint egy évvel öregebb lettem. A szülinapi Sólyom tánc vad ritmusa még mindig ott dobol a fülemben. A csikós vidám kurjantásaival fűszerezve. A parádénak Sólyom két társának közbelépése vetett véget. A két ló ügyesen a ló és a lovas közé vágtatott, és visszakísérték Őt a ménesbe. Még ma sem bírok szabadulni az élmény hatása alól.
Vissza kell őt szereznem!!! Az ám, de hogyan!

5.rész.

Lassan, de oszlanak a felhők. Avagy a legszebb ajándék.

Egyre csak gyűltek a képek, és egyre jobban vésődtek fejembe Sólyom arcvonásai. Sajnos ezzel együtt járt, hogy egyre jobban fájt az a kép és a barátom elvesztése! A szívem egyre inkább kezdett mélyszántás látványára hasonlítani. Szépen gyűltek a barázdák. Persze volt már egy-két kötés is rajtuk. Nagyon vártam már a találkozást, és a nyárnak még mindig nem volt vége. Egy nap szabit ilyenkor mindig meg lehet oldani.

Nem az én agyamban születtek e mondatok, de, nekem tetszik:

Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön.
Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékműveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk; emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért, akiknek a mi egyedi tehetségünkre van szükségük.