Azt értjük,

az embernek a ló miért kell...
Ezernyi érvet tudna sorolni bárki...
De a lónak miért kell az ember...
A válaszhoz

muszáj egy beszélő lóra várni?
Vagy csak egyet megismerned...
Mert maga a csoda a ló...
Érzed! Elég egy pillantásra látni...
Elbűvölő szem, nyaka kezedre hajló ...
Reggeltől estig

tudnánk szüntelen csodálni,
Bárhonnan nézzünk

a ló pont hozzánk való
Sok munkával

nem nehéz jó lovassá válni
Elrepít magával... némi abrakért a ló...

Karácsony és Szilveszter csak egyszer van egy évben.
És Valentin nap is... az lehet.
Remélem mégsem gondolja senkisem,
Hogy azért mert ez elmúlt, már semmit sem tehet.
Ez az ünnep egész évben itt van velünk.
Mert a szeretet örök.
Szerelmesek voltunk vagyunk és leszünk.
Mit tegyen az aki épp ma?
Nos ne verje azonnal fejét a falba:)
Bár a szíve diktál,
És semmi szüksége nincs most az eszére:)
Ilyet azért nem tesz senki szerencsére:))
Inkább vesz egy szép csokrot a kedvesének.

Az embert kerestem szüntelen,
Kiben az Isten fénye ragyog.
Kinek szemébe belenézve látom,
Igazak mind a kedves mondatok.

Nyitott szívvel szeretek élni,
Hinni csodában, szépben és a jóban.
Tudtam megérem, bízni lehet még
A felém nyújtott kézben és a szóban.

A békét keresi egyre vén szívem,
Belefáradva már minden harcba,
Dalolni vágyom azt mi bennem ég
És mosolyt csalni minden fáradt arcra.

Erőt adnak, s ha őket mosolyogni látom
Áldott fényük kísérőm,

utamon lámpásom,
Barátságuk őrzöm,

amíg élek, vigyázom,
Akiknél nagyobb kincs

tán nincs is a világon./Joe

Nem kérek,

Csak adni szeretnék

Nem kell semmi más.

Csak jöjj kérlek...

Jöjj mindig akár egy látomás...

Légy létem egyik csillagfénye...

Mert ránk borulhat bármikor az éj....

Legyen miért felnézzek az égre.

Megvagy e még?

Ha ott ragyogni látlak...

S rám tör az álom, hagyhatom.

De addig, mint könnyű álmot várlak...

Csendes éjt, túl a szép szavakon...

Kérlek jöjj...

Adja az ég...

Óh ha láthatnátok Ti is őket lobogó sörénnyel...
Ahogy versenyt robognak a fennsík friss szelével...
Úgy dübörög a föld az a sok száz pata,
Alig hallatszik tőle a szíved robaja...
Pedig az- úgy érzed- majd kiugrik helyéből,
A vágtató ménes gyönyörűségétől...
Nem tudom leírni... olyan szép... nem lehet.
Mikor a ménes épp legelve szendereg...
Virágcsokor mit szálanként adnak át kezedbe...
Szépségük versenyt fut, kegyedet keresve...
Nem tudod hová nézz... Csupa meseszerű álom...

11. rész.

Hosszú volt a tél.

Az idén még ezerszer hosszabbnak tűnt… A sok hó és a jégpáncél miatt várni kellett. Hát vártam! A fotelben ülve böngésztem a régi szép emlékeket! Hogy is kezdődött! Felidéztem ezerszer az első pillantást, a szülinapi táncot, az első barátságos simogatásokat, a csalódást és kibékülést, a vidám boldog perceket. Sok kirándulás nem lett megírva… Talán majd egyszer…
Most csak az a fontos, hogy végre ott legyek és emlékezzen a barátságunkra! Hogy legyen folytatás… De most még nem tehettem semmit… Csak vártam, hogy végre eljöjjön a tavasz… Már a Sándor, a József, és a Benedek is elmentek rég, valaki biztosan megbánhatta őket, vagy csak lyukas lett a zsák… Mert a tél még maradt..

10. rész

Aznap még sokáig együtt voltunk Sólyommal!

Nagyon kedves és vidám volt egész nap! Mi pedig hálás simogatásokkal köszöntük meg a barátságát! A szép szőke kisfiú szemében ragyogó szeretet csillogása és a szája szegletében búkáló mosoly azt sejtette, találkozunk még! A vadlovak szeretete egész életében elkíséri. Boldog melegség önt el a gondolatra, hogy egy kicsit nekünk is köszönheti ezt az érzést!
Az élet igazságtalansága, hogy a boldog órák mindig gyorsabban telnek a szomorúaknál!