Az egyik legboldogabb nap az életemben, avagy egy barátság újraéled.

Megvagy Sólyom! Tudtam, éreztem, eljött egy fontos pillanat az életemben. A nagy találkozás izgalma annyira türelmetlenné tett, szinte aludni sem tudtam.

Reggel fáradtan, de boldogan ébredtem. Annyira látszott, itt és most, nagyon fontos dolgok fognak történni, hogy senki sem akart ebből kimaradni. Végül az ajtó záródott, és a kulcs elfordult. Már csak a lakás, és a bútorok maradtak otthon. De csak azért, mert őket senki sem kérdezte meg. Akarsz jönni Sólyomhoz? Végre megyünk! Végre mindannyian megyünk!
Édesapám telkéről alaposan felpakoltam almával. A sok alma, meg a 4 személy tökéletesen elég terhelés egy ilyen kisautónak. De nem panaszkodott. A szerpentin cseppet sem lett lankásabb, pedig ha lett volna benne kis együttérzés…. De nem volt.
Gyönyörű időnk volt! Lehet kinevettek, de szerintem csak azért, mert a napocska úgy döntött, ezt Neki is látnia kell. Most nem hajlandó felhők mögé bújni.
A szép idő sok kirándulót vonzott a hegyekbe, népes társasággal vágtunk a már barátunkká váló erdőnek. Beszélgetve, nevetgélve mentünk felfelé. Egy aranyos kiskutya gondoskodott az általános jókedvről. Úgy döntött, őt nem előzi meg senki sem, majd vezeti a csapatot. Persze cukkoltuk, de nagyon ügyes volt. Hála neki rekordidő alatt célba értünk.
Delelőn járt a nap (a jobb rálátás miatt). Meleg volt,a ménes nagyobbik része az istálló hűvösében pihent. Néhányan a kirándulók kedveskedéseit fogadták. Az előző napok esős időjárása alaposan megviselte a kifutó talaját. A lovak patái alatt dagonyává változott. Sólyomnak szinte csak fülei látszottak, a ménesben elbújva figyelt.
Sólyom! Nézd, csak mit hoztam Neked! Sólyom! Gyere ide lovacskám!- kiáltoztam felé!
S a ló lassan megindult!
A 20-25cm mély sárban botorkálva, csúszkálva, lassan, néha meg-megállva, de jött.
Fenséges látvány volt. Lassan minden fej felé fordult! Tán még a társaié is. Nem tehettek mást! Nézték ámultan ezt a csodát!
Néha felemelte gyönyörű fejét, ránk nézett.
Látod, mire vagyok képes a barátomért! Ezért komoly jutalom jár! – olvastam okos szeméből az üzenetet!
Gyere csak barátom, gyere Sólyom! – hangzott szinte azonnal a számból válasz.

Alig bírtunk magunkkal. Legszívesebben odaszaladtunk volna megölelni. De vártunk még. Várnunk kellett. Végre baj nélkül ideért. Megsimogattam, majd egy almát elétartva megdicsértem: Ügyes vagy Sólyom. Tessék egyed csak. A tiéd!

Megszagolta az almát, majd óvatosan elvette a kezemből.
Kettéharapta, mire az alma egyik fele a sárban landolt. Az alma másik feléért lenyúló ló nyak megsimogatása különleges élvezet, ezt hála Sólyom szokásának gyorsan megtapasztalhattuk.
Az idő gyorsan telt, s a ménes kiindult. Az almáknak hála, Sólyom nem akart túl messze kerülni Tőlünk.

Ezért ez a kirándulás egy fővel kiegészülve folytatódott.
Hirtelen egy kis madár kezdett repkedni körülöttünk, s közben csapkodott a boldogság aranylóan csillogó szárnyaival!

A barátság, borostyánba záródott légbuborék.
Ha elhanyagolod, megfakul.
Ha összetöröd, elillan.
Ha nem vigyázol rá, elveszíted.
Ha egészen a tiéd, boldoggá tesz. / Joe