Dsida Jenő: Én hívlak élni

Hallgasd meg mit suttog az élet,
élni hív újra meg újra téged.
Ne nézz vissza a sáros útra,
legyen előtted minden tiszta.

Emeld fel fejed, lásd meg a szépet
szemed kékjében égjen a fényed..
Lásd meg végre, hogy szeretnek
még akkor is, ha nevetnek,
hisz mosolyt te csalsz arcukra,
ismerj bennük magadra!

Soha ne bánd, ha fáj,
hisz erőre így találsz.
S mi most bánatot okoz
később nem lesz rá gondod.

Hidd el jól tudom, hogy fáj,
de hinnünk mindig muszáj.

Írogatok egy versikét
magamban egyedül.... 

Dudorászom mit ez a perc a
fülembe hegedül....

Hagyom, muzsikáljanak
bennem a szavak....

Leírom őket.... Picinyke
hangya szorgalma csak:)

Tudom nem madárdal, mire
vidáman ébredsz….

Vagy alkonyi andalító
kedves tücsök ciripelés lesz.

A mostnak írom…. nem az
örökké valónak….

Nem kell félni tőlem
a piramisoknak:)

Egy kellemes érzésért,
hogy újra írok….

Morzsák ezek, miket koldus
lelkemnek dobok. 

Vagy csak nyári zápor a
kiszáradt földre…

Remény….

Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak,
talán ezért hívnak engem orgonának,
április vad kedve suhogtatja ágam,
azután megfürdöm fényes napsugárban.

Én nem szeretnék...

Csillag lenni végtelen égen

Ragyoghatnak esténként szemembe bármilyen szomorú szépen...

És az a hajó sem szeretnék...

Mely feszülő hófehér vitorlákkal büszkén hasítja az ezüst habokat magányosan

Inkább vagyok egy köztetek a sorban

Alak egy csoportkép szélén mellettetek…

Az szeretnék... ki talán épp most megfogja kezetek...

S közben vidáman veletek nevet:)/Joe

Teremtő Uram a Mennyekben!

Adj nekem erőt, hogy irányítani tudjam lovamat.
Adj nekem gyengéd kezet, és tiszta gondolatokat.
Add, hogy megértsem őt, és ő is megértsen engem. Te valami különös szeretettel töltötted meg szívemet ezek iránt a teremtmények iránt, s én ígérem neked, hogy ezt soha nem tévesztem szem elől.Lelkemet megajándékoztad az irántuk való mély tisztelettel, ami nem hogy gyengülne, de az idő múlásával egyre inkább erősödik bennem.

Add, hogy szívem mindig fényárban ússzon mikor a nap sugara finoman megérinti őket.

Adj ennem, adj innom, gondoskodj rólam, és amikor a napi munka véget ér, Adj nekem menedéket, tiszta fekhelyet egy tágas istállóban.

Beszélj hozzám! A hangod számomra sokszor többet ér a gyeplőnél.
Légy jó hozzám, s jókedvűen foglak szolgálni, és szeretni foglak Téged!
Ne rántsd meg a gyeplőket, és ne emeld rám az ostort!
Ne üss, vagy rúgj meg engem, amikor nem értem, mit kívánsz,
Inkább adj nekem időt, hogy megérthesselek!
Ne tekintsd engedetlenségnek, ha nem követem a parancsaidat,
Talán a nyergemmel, a kantárommal, vagy a patáimmal van a baj.

Egy ismerősöm "tis barátja" egy sérült 12 éves kisfiú. Naponta meséli mennyire hálás minden apró szeretetért... például legutóbb hogyan segített neki ülve veteményezni a kertben... s közben milyen sokat nevetett, nevettek... Ma jött a hír... tegnap az iskolában legurult a tolókocsijával a lépcsőn... kitört az összes felső foga és megsérült az alsó állkapcsa is, ma műtötték meg a szájsebészeten.... Óhatatlan kigördült érte a könnyem... Milyen irigy is vele az élet...

Romhányi emlékére

Aki Romhányit szereti….

Rossz ember nem lehet!

Kíváncsi lennék tudna-e.... 

Saját magáról is faragni rímeket?
Balga beszéd, persze hogy tudna!
Nem lenne abban semmi bunda.
Csak az az egyetlen probléma marad,
Hogy sajnos Ő már nem a földön farag
Szeméből kihunyt a fény.
Nem maradt meg más, csak a remény,
Hogy egyszer egy lány, vagy egy legény...
Ki olvasta rég,
Nyomába lép.
Jöjjön, de nyomban,
Mert már kórósan fertőző Romhányi hiányom van!