Már csak egy szó 3.

A barátságról és az őszinteségről.

S az a szó már megint a végére maradt! Hát ezt is megértem! Már vannak barátaim! Hogy ezt a lovaknak (Sólyomnak) köszönhetem, vagy azoknak a fantasztikus embereknek a Lovas clubban? Most még nem tudom! Leginkább arra hajlok, hogy is. Bár Ők a lovak nélkül is bevettek volna maguk közé…. A kérdés csak az, én képes lettem volna-e így, ilyen őszintén elfogadni a barátságukat, a lovak szeretete nélkül! Mert minden Sólyommal kezdődött! Biztos, hogy az a ló látta meg bennem először az esélyt, hogy már megérdemlem! Aztán folytatódott azokkal a fanatikus lovasokkal, akik vigyáznak Rá. Elképesztő az a szeretet, amivel gondozzák Őket. És volt valaki, aki fáradságot nem ismerve jött fel velem a lovakhoz, és járta végig, velem ezt az utat. Életem szerelme, akit még mindig imádok, az én kis feleségem. Hálával gondolok a kollégáimra is, akik meghívtak ide közétek. Vajon mi lesz velük (DAM)? Mert én már csak Őket féltem, nekem mindenem meg van (társam, gyerekeim, barátaim). És írok!
Persze! Most már olyan természetesnek tűnik! De a barátaim Mariann, és Tatanka nélkül! Csak olvasgatnám a blogokat. Pont úgy, mint most Te Kedves Olvasóm, akitől most elnézést kérek a sor végéért, de igyekeztem tárgyszerű maradni. Remélem továbbra is olvasni fogod, a „Már csak egy szó” és a „Joe és vadlovak” következő részeit, mert én…Megírom! Olyasmi történik most velem, mint amikor egy régóta nem ürített levelesládából már elkezdenek kipotyogni a levelek. Vagy mintha egy vulkánt levelekkel akartak volna eltömíteni. És nem sikerült! Annyi mindenkinek nem küldtem el azokat a leveleket, aki megérdemelte volna, azt a pár köszönő, bátorító szót! Annyi embernek nem mondtam meg, hogy mit is érzek irántuk! Pedig fontos lett volna Nekik! De nem tettem, mert féltem kiadni magam. Mert mi van, ha nem értik, ha nem azt mondják, amit hallani szeretnék, vagy kihasználnak, kiröhögnek stb. Ugye, hogy ismerős? Ezért nem mosolygunk rá arra sem, aki értékelné, s talán visszamosolyogna. Mi nem mutatjuk ki az érzéseinket. Mert akkor mi lesz? Ki tudja, de inkább nem, az a biztos! Minek bonyolítsuk! Hogy mennyi barátság, szakadt szét, vagy meg sem született emiatt? Ezt a számrendszert még fel sem fedezték!
Nekem ez már csak a múlt! Nekem már megvannak a barátaim, és ha egy kis szerencsém lesz, még továbbiak lesznek. Olyan ez, mint amikor egy kis hógolyó elindul, lefelé a havas lejtőn, és végül lavinaként söpör el mindent. Engem már elkapott. De Te, aki most épp gyanútlanul olvasol egy blogot…. Még lehet, hogy elugorhatsz! Talán Neked még nem késő! Ne is olvassd tovább! Mert az is lehet, ez a nagy őszinteség, mérgező! S ez a méreg már lassan terjedni kezdett az ereidben, le az agyadból és mindjárt a szívedhez ér! Mondjuk akkor már mindegy…. Olvass csak tovább nyugodtan. Én meg írok! Írok, mert minden pillanatát élvezem, Boldog vagyok és felszabadult.
Én is SZABAD lettem Sólyom!!!!
Már csak egy szó: KÖSZÖNÖM