Torkomban dobolt a szívem, ahogy tán még sohasem. Ritmusára történt minden… Lépteink zaja, a madarak vidám éneke, még az autónk berregése is… Nagyon szép ez a völgy! Tudtuk nem utoljára mentünk ezen az úton. Hogy visszatérünk! Mi ketten együtt! Szerelmesen. Mint egy álom! Szeretném, ha sohasem múlna el...
Szép reményeket ébreszt az eltelt huszonöt év! Kéz a kézben..
Szép volt, vidám volt.. Volt is mit mesélni…
Gyorsan elrepült az a néhány nap a következő kirándulásig. Úgy éreztem, alig hogy hazaértünk, már mentünk is vissza.. Az első kirándulásunk útvonalán, de öten! Minden elismerésem a hátul ülőké! Még szerencse hogy a vezetői ülés tényleg csak egyszemélyes… De Ők nem panaszkodtak… És Szuzy sem… Csak vidám nevetés hallatszott és kis autónk dallamos, szinte éneklő duruzsolása… Felértünk a parkolóba. Gyors készülődés, aztán irány az erdő! Valahogy sikerült rávennem a fiatalokat… Most az egyszer ne szaladjanak előre… Mert még túlságosan bennem van a legutóbbi közös emlék. Kérésem meghallgatásra talált. Népi táncos fürge lábukat visszafogva, lassú nézelődő tempóban mentünk felfelé.. Az erdő már ünnepelt. A kikelet ünnepét! A téli álomnak már vége. Szép új zöld ruháját vette fel az alkalomra.. A lombsátor még kacsintásra sem engedte közelünkbe a kíváncsi napot.. Pedig Ő nagyon szerette levenni rólunk a kiránduló ruháinkat és meglesni alatta a fürdőrucikat.. Ha teheti, rávett volna egy kis pihenésre, hogy rakjuk le almával teli hátizsákjainkat és megsimogathassa arcunkat. Esélye sem volt. Az erdő féltőn védelmébe vett minket, kiránduló gyermekeit. Csak egy-egy kidőlt fánál – melyre, mint egy sírra rögtön szép virágok települtek-, vagy egy szélesebb útelágazásnál tudatta a kirándulók örökösen mosolygó kályhája: Kukucs! Itt vagyok én is!!! A lassabb tempó által megtakarított energiákat felszabadítva az utolsó kanyarnál kiengedtük a féket. Futásban, szinte repültünk felfelé, egészen a vadlovakig. Sólyom!!

A kiáltás most nem hangzott fel… A lovak a karám felénk lévő, árnyékos részén legeltek.. Sólyommal, Szőkével, Kócossal, Herceggel és a többi barátunkkal, rögtön kezdődhetett a buli. Ami a vártnál is fergetegesebbre sikerült. Tudtuk, a rétre kihajtás előtt ez az utolsó ilyen alkalom! Vagy…
Talán a lovak megéreztek valamit. Hogy most kell!! A képek mindenesetre magukért beszélnek..

Ők is, Mi is, nagyon jól éreztük magunkat… A vidám együtt kacagás a környező hegyekkel, másodpercnyi szünetet sem engedett az unalomnak… Néhány hangfoszlány talán még most is vidáman, -mint egy pingpong labda- pattog a hegyek között. S várja, hogy újra visszatérjünk! De vár már a zöldellő rét is, fent a fennsíkon… És várnak minket is vissza a nagymezői lovacskák. Ahogy én is visszavárlak benneteket a következő kalandos kirándulásunkhoz!!! Üdv! Joe

Mint egy utolsó tánc..
Mindent beleadunk
Mint egy végső búcsúba..
Kicsit belehalunk
Mint mielőtt elpattan a gitár húrja..
Még tombolva zengjük
Jaj de szép, jaj de jó!
Gyanútlan dalunk újra, meg újra.
S ha megtörténik
Az, ami elkerülhetetlen
Ha elirigylik
A boldogságot a szemedben..
Még mindig vissza visszatérhetsz
Egy ilyen kedves. Húrpattanás előtti..
Jaj de szép, jaj de jó! Régi szép emlékhez /Joe:)