Félelmetes és vad táj, ugyanakkor káprázatos és egyedülálló. Az orgonasípszerűen sorakozó hatalmas sziklatömbök tetején kis színes foltok, a kolostorok állnak. A látvány sejtelmes és leírhatatlanul szép.

A meteora elnevezés a "meteorosz" melléknévből ered, ami "levegőben függő"-t jelent. A sziklák keletkezésének története mintegy 50 millió évre nyúlik vissza. Ekkor Thesszália területét tenger borította. Az ide torkoló folyók hatalmas mennyiségű hordalékot raktak itt le, amely vasoxid-, szilícium- és kalcium-karbonát tartalmának köszönhetően betonkeménységű sziklákká keményedett. Később a tenger levonult a síkságról, de otthagyta a különleges alakú, oszlopszerűen megformált több száz méter magas hordalékkúpokat.

A 11. században a sziklák barlangjaiban magányos remeték éltek, akik a felbomló Bizánci Birodalom belső zavarai elől menekültek ide. Az egyházi feljegyzések szerint, a kolostorok története a 14. századra datálódik. Ebben az időben Thesszália vidéke hol Bizánc, hol a Szerb Fejedelemség fennhatósága alá tartozott. Elszaporodtak az útonállok és a fosztogatók. 1367-ben Nilosz atya néhány társával, a török elől menekülő szerzetesekkel és az itt élő remetékkel megalapította az első szerzetesi közösséget. Az Athosz hegyről ide zarándokolt, önsanyargatásáról híres Varlaam atya és barátja, Athanasziosz egy különösen szigorú, ún. cönobita kolostort alapított az egyik sziklacsúcson, ez a Nagy Meteoron-kolostor.

A közösségek nemcsak a veszélyektől, de a mindennapok világától is elzárkóztak, a kolostorokba csak kötélhágcsókon, vagy csörlős szerkezettel felhúzott háló segítségével lehetett feljutni. Mára már aszfaltutak kötik össze a kolostorokat, és lépcsők vezetnek az épületekbe, nem kell a hajmeresztő csörlős hálót igénybe vennünk. A középkorban alapított 24 kolostorból ma 6 látogatható. Hanyatlásuk a török uralom alatt kezdődött, a 16. században újra felvirágzott az itteni élet, majd a következő évszázadban tovább folytatódott a lassú hanyatlás. A 19. század elején a törökök, majd a német megszállok tettek kárt az épületekben és kincseikben. A ma is működő közösségekben alig néhány tucat apáca és szerzetes él, a trikalai püspök fennhatósága alatt. Minden kolostorban találunk egy főtemplomot (katholikon), reflektóriumot, kápolnát és egy szépen gondozott kerengőt vagy udvart, melynek szélén a szerzetesek cellái sorakoznak.