Egy öreg kínainak olyan csodálatos fehér lova volt, hogy az ország
leggazdagabbjai irigykedtek rá. Valahányszor sok pénzt ajánlottak fel neki a
lóért cserébe, az öregember csak a fejét rázta.
- Nem, nem. Ez a ló sokkal többet jelent nekem, mint egy állat, ő inkább
barát, nem adhatom el.
Egy napon a ló eltűnt. Az üres istálló előtt összegyűlt szomszédok máris
ítélkeztek:
- Látod, milyen bolond vagy!? Sejthetted, hogy el fogják lopni tőled ezt a
csodás állatot. Ha eladtad volna, most legalább a pénzed meglenne.
A paraszt megint a fejét rázta.
- Ne túlozzunk! Mondjuk csak azt, hogy a ló nincs az istállóban. Ez tény.

Minden más csak a ti értékelésetek. Honnan lehetne tudni, hogy ez szerencse
vagy szerencsétlenség? A történetnek csak a töredékét ismerjük. Ki tudja, mi
fog történni?
Az emberek kinevették. Jó ideje már bolondnak tartották.
Meghálálta a szeretetet
Két hét múlva visszajött a fehér ló. Nem lopták el, csak kiszabadult, és
tizenkét vadlóval együtt tért vissza szabad portyázásáról. A falusiak újra
összegyűltek:
- Igazad volt, nem szerencsétlenség történt, hanem áldás!
- Én azért ezt nem mondanám még. Elégedjünk meg annyival, hogy a ló
visszajött. Honnan tudhatnánk, hogy ez szerencse-e vagy baj? Ez csak egy
mondat. És vajon meg lehet-e ismerni egy könyv tartalmát egyetlen mondat
elolvasása után?
A falusiak szétszéledtek, meg voltak győződve arról, hogy az öreg
összevissza beszél. Kap tizenkét gyönyörű lovat, szinte ajándékba, és nem
örül neki.

A paraszt fia elkezdte betörni a vadlovakat. De az egyik ledobta a hátáról
és összetaposta.
A falubeliek megint összegyűltek, hogy elmondják véleményüket:
- Szegény öreg, igazad volt! Ezek a lovak nem hoztak neked szerencsét. Lám,
az egyetlen fiad nyomorékká lett. Ki segít majd neked idős napjaidban?
Igazán sajnálatra méltó vagy.
- Ne szaladjatok ennyire előre - válaszolta nekik a paraszt. A fiam nem
tudja többé használni a lábát, ez minden. Ki tudja megmondani, mit hoz ez
majd nekünk? Az élet apránként mutatkozik meg, senki nem tudja megmondani
egy cserép láttán, milyen is a váza maga.

Nemsokára kitört a háború, és a falu összes fiatal emberét besorozták,
kivéve az öreg nyomorék fiát.
- Nahát, öreg, megint igazad volt. A fiad ugyan nem tud járni többé, de
legalább melletted marad. A mi fiaink pedig mennek a halálba.
- Kérlek benneteket - válaszolta a paraszt -, ne ítélkezzetek rögtön. A
fiaitokat besorozták a hadseregbe, az enyém itthon maradt. Ennyit tudunk
csupán. Isten tudja csak, hogy ez jó-e vagy rossz.(Szerz. Ismeretlen)