Tiszta fénye úgy ragyogott, eltakarta a nagy Napot.

Ki látott már ilyen csodát, senki nem tudja az okát.

Hogy hull csillag fényes nappal, s oly sebesen hová nyargal?

A hiú nap mérges, morog, sugara is dühvel lobog.

A kis csillag után fordul, és gúnyosan reá mordul...

- Hova, hova ilyen gyorsan? - s a fénye haraggal lobban.

- Hogy van merszed tündökölni, szép fényemet visszafogni!!!

Tudd meg, hatalmas Nap vagyok!!! Ragyogni senkit sem hagyok!!! -

A kis csillag hátra sem néz, tekintete távolba vész.

- Tudom, fenséges Nap apó, a hatalmad, irtóztató.

Fényed ragyogása neked, biz` nem hatalomból ered.

A mérges Nap ezt nem érti, s hiúságát nagyon sérti.

- Kérdésre választ nem adtál, kíváncsian csak nem hagynál?!

Megyek, utam Földre vezet, segíteni embereket.

Reményt, hitet terjeszteni, a bánatot messze űzni.

Bolond csillag vagy te fiam, oda vesztek már annyian!

Kegyetlen világ van ottan, kavics leszel földi porban.

A kis csillag tovasuhan, és lassan a földre zuhan.

Havas fenyő tetejére, árva gyermek örömére.

Gyermeki szív dobban nagyot, megpillantja a csillagot.

Szomorúság illan tova. Boldog már a Karácsonya.

Kicsi csillag fénye vakít, a szeretetre megtanít.

Vigasztal ő koldust, árvát, s megfizeti ennek árát.

Cserébe ő semmit sem kap, sajnálja őt a kevély nap.

Csillagfénye alig lobog, kicsi szíve épp hogy dobog.

Szeretetét mind elvették, a hitéért kinevették.

Körbeállták, kigúnyolták, fenyőfáját kis is vágták.

Mikor már a porba hullna, élete bealkonyulna,

Egy apró kéz alája nyúl, édes könnycsepp arcára hull.

Gyermeki hang száll füléhez, könyörögve életéhez.

- Nagyon kérlek, kicsi fényem, tündököljél úgy, mint régen.

Fényed végleg ki ne hunyjon, fájó lelked meggyógyuljon.

Hallgasd szívem dobbanását, szeretetem lobbanását.

A kis csillag új fényre lel, s szíve megtelik reménnyel.

A kis gyermek szeretete lett fényének eredete.

Kicsiny kézben kicsi csillag, mégis látszik hatalmasnak.

Fénysugara messze ragyog, elvakítja a nagy Napot.

Ő ezért már nem haragszik, mosolyogva szépen alszik,

Megértette a mondatot, mi régen gondot okozott.

Szeretet táplálja a fényt, így nyújthat hitet és reményt.

Annál szebben ragyog fényük, minél nagyobb szeretetük.

Kicsi csillag puha kézben, a Földön él békességben.

Ám az a kéz már reszkető, beborítja a sok redő.

Emberi lét halványodik, de a csillag nem aggódik.

Áldott fénnyel átöleli, és az égbe felrepíti.

Attól fogva fenn az égen, pompázatos fényességben,

két gyönyörű csillag ragyog, s világítja meg a napot.