8. rész

Életem egyik varázslatos pillanata.

Az a kis boldogság madár még sokáig repkedett felettünk. Sétáltunk a ménessel s Sólyom is jött velünk. Nehéz szívvel néztük a leszálló nap arany sugarait! A búcsú közeledésének keserédes íze újra lelkünkbe költözött. Nem is véletlen volt csupán, hogy már a hazafelé úton a következő látogatás tervezgetésébe kezdtünk! Keveredett az: „Apa de én nem érek rá akkor!” és a ”Figyelted milyen aranyos volt Sólyom!” a „De jó hogy elejti mindig az almát, úgy lehet a legjobban megsimizni!” -vel. és a „Jaj de jó lenne, ha ekkor mennénk, mert így és én is tudnék jönni!” -vel. Végül csak ketten indultunk el… Sajnos a munka és iskola kegyetlen páros ismét győzedelmeskedett rajtunk! Amint az ősz végérvényesen diadalmaskodott a nyár felett! Az erdő a festőpaletta minden színét felvonultatva bizonyította ezt. A bárány felhős égen, időnként huncut módon kacsingatott ránk a nap. Mindez kicsit megvigasztalt minket. Elterelte gondolatainkat a hétköznapok gondjairól. Vajon Sólyom is emlékszik e még? Nem kell - e mindent előröl kezdeni? Ezek a kérdések ott feszültek bennünk. Mintha kételyeinket akarta volna eloszlatni, Égi vándor társunk hosszabb újabb kikacsintása hosszabb mosollyá változott. Jó kedvünk is visszatért és újabb remek kirándulás élménnyel kecsegtetett. Mivel már kidolgozott menetrend szerint indultunk, a vadlovak a karámban voltak és nem kell keresgélni Őket. Sólyomnak már szólni sem kellett volna. Azonnal ott volt amint megpillantott. Az alma is előkerült. Mint ahogy az alma illatára odatolongó lovak szinte valamennyien. Szerencsére rendesen felkészültünk. De ez a roham akkor is meglepett. A lovak tolongásának zaja és a melegen sütő nap a csikóst is előcsalták. Rövid ebédszünetét befejezve, gyorsan lóra pattant s már mentünk is kifelé! Ha lehet, Sólyom a szokásosnál is bátrabb volt már! Különösen a feleségem hátizsákjából szivárgó illatoknak nem tudott ellen állni. A kacagásunktól visszhangzott a rét. A környező hegyek velünk együtt nevettek. A Nelci után lelkesen baktató, s közben szimatolgató gyönyörűség látványától.
A nevetésnek gyorsan sírás lett a vége. Láttad mit csinált? De aranyos volt! Lefényképezted? Ez a kérdés kicsit elvette felhőtlen jó kedvemet.
Csak a szememmel és a szívemmel. Ne haragudj, rám kedves! Mivel az almák elfogytak már! A felvétel lehetősége is kútba esett. Majd legközelebb! Akkor csak kétely volt! Ma már valóság! Az elszalasztott pillanatok keserű valósága most is szívembe mar! Csak a remény vigasztal: Majd legközelebb!

Már szinte hallom a kritikát, Joe ezt hagyd abba máris
Egy fénykép miatt így elszomorodni, Te nem vagy normális!
A pillanat varázsa, akár a rózsa, varázslatos pillanat.
Ha elkapod, kivirít, s szívedben örökre megmarad.
Ha nem sikerül megőrizned, s elfelejted, elhervad, elszalad
S mosolyodat is viszi magával, egyetlen szemvillanás alatt!
Őrizd meg hát a lelkedben, kedves vidám, pillanataidat.
Kaphatsz hűségedért cserébe, boldog perceket, órákat, napokat./Joe