Barátság Club

A CSEND

12 éve | Harmath Jozsef | 2 hozzászólás

A CSEND

Talán ha csendben maradok,

Talán ha meg sem szólalok,

De nem. Átlátsz a csukott ajtón,

Hangod csendre emeled.

Talán már nem is ismerlek.

A nevedet sem tudom már.

Testemre bűnömért egy verem vár.

Talán ha várnék reggelig,

A hold a szívünk között,

S ajkunk között az éj mámorba esik.

Újra magam vagyok.

És hívtalak.

És válasz helyett törmelékkel teli

Felhőtlen hallgatás,

Égre feszülő tekintetem,

S kihűlt ágyékom a menedékem.

Menj csak nélkülem!

Távolodj tőlem!

S hogy szíven döfj, semmit nem kell tenned,

Itt zúg fülemben bús éneked,

Magányomban elbúsulok nélküled.

De eljutsz hozzám egy napon.

Átkúszol minden kőalapon,

Jössz majd egyenesen felém,

S két karom boldogan kitárom én.

De még látni csodálkozó ajtód sorát,

Arcod medrébe visszavonul,

Mint dühöngő óceán.

Szeretlek!- s mint újszülött gyermeket,

A tündöklő reménységet,

Mellemhez szorítalak,

S izzadt bőrödhöz simulva,

Rálehelem csókom fáradt homlokodra.

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Gyonyoru szep a versed Jozsi!Koszonom,hogy megosztotad velunk!

Szeretettel udv.Irenke

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Józsi!

Örülök Neked! Örülök, mint másik két nagyon kedves Barátomnak Irénkének és Józsinak. Örülök, hogy itt is találkozhatok veletek.

Gyönyörű szép verset hoztál!
A magány, csend, egyedüllét, visszaemlékezés szavai szólnak a vers soraiból.
Csalódás, de ugyanakkor reménykedés és határtalan szeretet, ami megnyilvánul a versből.
A vers csattanójaként pedig a szívből jövő szerelem.

Köszönöm, hogy olvashattam.

Válasz

Új bejegyzés

Blog szerkesztése

Közösségben Mindenben